Homevvork Folyóirat

Manapság, a Bauhaus hallatán a legtöbb ember szeme előtt egy letisztult modernista épület jelenik meg, lapos tetővel és hatalmas ablakokkal. Azonban kevesen tudják, hogy a bauhaus nem egy építészeti stílus, hanem annál sokkal több. A 20. század első felében működő művészeti intézmény, mely utóélete máig is meghatározó, hiszen pedagógiai irányelvei forradalmian új szemléletet képviseltek, amely alapjaiban változtatta meg a művészeti- és iparművészeti oktatást. A Bauhaus építészeti és művészeti iskolát 1919-ben Walter Gropius két weimari művészeti iskola összevonásával alapította. Walter Gropius, a legjelentősebb modern építészek egyike, a művészetek közötti elveszett egységet kívánta újrateremteni pedagógiájával. Az iskola célja, összekapcsolni a képzőművészetet, a kézművességet és az ipari gyártást, miközben egy új esztétikai és funkcionális szemlélet születik.

Valaha egy ház a környékbeli alapanyagokból, a későbbi lakóinak keze munkájával épült. És ha elhagyták, hamarosan vissza is tért a környezetébe és csak egy dombocska jelezte, hogy ott valaha épület állt. Az életnek ez az önmagába visszatérő körforgása szakadt meg a modern építészet anyagaival és technikáival.

Az újrahasznosítás a modern kor szüleménye, a végtelen fogyasztásé, az eldobhatóságé. Hiszen régen semmit nem dobtak ki. Legyen az egy fa-, ruha- vagy fémdarab, generációkon át addig használták, amíg csak új funkciót találtak neki. Értő szemnek a kacat, a hulladék, a lom kincset ér, a türelmes kéz újra a ház részéve képes tenni azt, ami egyébként a sittes konténerben végezné. 

Abban a mesebeli világban, ami száz éve még a magyar vidék realitása volt, semmi nem ment veszendőbe. A disznónak a visításán kívül mindenét feldolgozták, ahogy a kukorica sem ért véget a csőnél: a szárát gyújtósnak használták, az állattal leetették róla a levelet, a csutkájából babát készítettek a gyerekeknek, a hajából pedig kosár, vagy alom lett a jószágnak.

Fábián Gusztáv építésztechnikussal folytatott beszélgetés során betekintést nyerhettünk a vakolatdíszítés világába és szépségébe. Salföld polgármestere az elsők között volt, aki vissza akarta illeszteni a magyar építészetbe a vakolatdíszek alkalmazását, a parasztházak felújítása során.

Egy ökológiai-biológiai megközelítés

Az ökológiai építészet középpontjában az ember és a természet harmonikus kapcsolata áll. Ez az egyensúlyra és fenntarthatóságra való törekvés vezet bennünket a hagyományos építőanyagok, köztük a gipsz kritikus vizsgálatához. A gipsz, mint földi nyersanyag, első pillantásra számos előnyt kínál az építőiparban. Azonban a bányászata és felhasználása alaposabb vizsgálata során olyan szempontok tárulnak fel, amelyeket az ökológiai értékekkel összhangban kell megvizsgálni.

A népi építészet titka a praktikusságában rejlik, mint az időjárás viszontagsága elleni védekezés és a rendelkezésre álló, természeti adottságok megfelelő kihasználása, illetve felhasználása. A múltban egy faluban mindennek meg volt a megfelelő helye, és az összes telek illeszkedett ebbe a rendbe, amely nem csak összhangot eredményezett az utcában, de könnyebbé is tette az ott élők életét. A parcellák kialakítása nyomós okok miatt, igazodott egymáshoz.