Rend a lelke mindennek

A népi építészet titka a praktikusságában rejlik, mint az időjárás viszontagsága elleni védekezés és a rendelkezésre álló, természeti adottságok megfelelő kihasználása, illetve felhasználása.

A múltban egy faluban mindennek meg volt a megfelelő helye, és az összes telek illeszkedett ebbe a rendbe, amely nem csak összhangot eredményezett az utcában, de könnyebbé is tette az ott élők életét. A parcellák kialakítása nyomós okok miatt, igazodott egymáshoz.

A régi Magyar falvakban a házak az utcára merőlegesen, és a telek északi határához illesztve épültek, a napsütés és a hely megfelelő kihasználása érdekében. Így a két telek közötti kerítéssel is takarékoskodni lehetett és a szomszéd családok házaitól is a legmesszebbi pontra építkezhettek. A házak tájolása nagy jelentőséggel bírt, ugyanis az északi oldala nyílásmentes, ellentétben a déli oldala ablakokkal teli volt, amely egyenesen az udvarra nézett. Ez világosságot juttatott a benti helyiségekbe és a napfény hamar felmelegítette a házat. Az esőzések miatt fontos volt, hogy a ház teteje meredek dőlésszögű legyen, hiszen így tud az időjárás a legkevesebb kárt okozni a födémszerkezetben.

Gyakran építettek a ház kertre néző oldalára tornácot, melynek szintén igen nagy jelentősége volt, hiszen egy a csapadéktól és a széltől védett helyet eredményezett. A tornác átmenetet képez a belső terek és a kert között, általában végigfut az épület teljes hosszán és annak homlokzatához illeszkedik. Oszlopokon nyugszik, melyet sokszor boltívvel díszítenek és a tető meghosszabbítása fedett teret eredményez, mely kiváló munkavégzéshez, raktározáshoz, vagy pihenéshez egyaránt.

A tornác is fontos szerepet játszik az ott élők közérzetében.

A tornác ugyanis a ház tájolása miatt nyáron árnyékot kap, így a meredek és erős sugaraktól megvédi a épület lakosait. Azonban télen, amikor a nap alacsonyan jár, lapos sugara pont eléri a ház falát és felmelegíti azt, ugyanis egy jól megépített tornác az alacsony szögű sugarakat pont beengedi. A tornác alját döngölt vályog fedi, oszlopai pedig fából készültek, melyet  faragással szépen kidíszítettek.

A régi parasztházak igen kiváló klímával rendelkeztek, nyáron rendkívül jól lehetett hűsölni a szobákban, télen viszont be tudott menekülni a család a fagy elöl is.

Ez hogyan is volt lehetséges?

A beépítetlen tetőtér alkalmas volt a takarmány tárolására, így télen a felhordott szalma biztosította az épületben a hőszigetelést, nyáron azonban lehordták azt, így a szél át tudta járni az üres tereket, mely felülről hűtötte a házat.

Elődeink településeit, vagy házait tanulmányozva rájöhetünk, hogy valóban mindennek meg volt a maga helye és előnye, amivel egy családnak könnyebbé vált az élete. Az évszázadok tapasztalatát felhasználva elérhetjük, hogy kevesebb energiát és természeti erőforrást használjunk fel, valamint csökkentsük a kibocsátott hulladékot is.

A falvakban őrzött tapasztalatot a városi technológiával ötvözve hatalmas tudás áll a rendelkezésünkre.